Pár szót magamról.

Azt hiszem az embert mindig meghatározza a státusza, sokáig majdnem 33 évig volt barátnő, szerető, társa egy nagyon komolyan társfüggő, nálam sokkal idősebb férfinak, minden viszonyítási pont a kapcsolatomhoz kötődött, együtt és nem külön, csak csendben így négyszemközt elég régen nem volt tökéletes se nekem se neki, kitörés esélyét a tanulás adta, mindig figyeltem arra, hogy ne tespedjek bele a kellemes langymeleg mocsárba.

Boldogság már régen elveszett mind a két részről, megmaradt a ragaszkodás a megszokotthoz és a kényelem, ebbe ütött bele a Covid és elvitte az „életem értelmét”

Itt maradtam közel ötven évesen egyedül, viszonylagos anyagi biztonságban, egyedül, és én bizony utálok egyedül lenni, gondoskodó alkat vagyok, szeretek adni, figyelni, ilyen embernek pokol a magány. Sose próbáltam, de akkor most nekem egy társat kell találnom, utoljára 15 évesen randiztam, férfiakkal se beszélgettem sokat az elmúlt 30 évben, flört esélye szóba se került, párocskám az eltévelyedés legkisebb jelére olyan féltékenységi jelenetek rendezett hogy a csak ihajj.

Élőben most nem lehet, nem is gondolom, hogy lenne értelme, tehát marad az online társkeresés, 50 körül, valósan és reálisan, ahogyan én látom, mindenfajta reklámérdek nélkül.